Nagy tavaszi kertészet mustra I.

Némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy idén kicsit bővítem a blog profilját. Mivel arról nem túl izgalmas nap, mint nap írni, hogy ma is csak 0,0004 mm-t nőttek a növénykék, így kicsit mélyebben belemegyek a kertészkedés témába, különös tekintettel a balkonkertészkedés szempontjából.
A kerthez, természethez való viszonyom már gyerekkoromban, szinte születésemtől fogva kialakult, nagyszüleim telkén töltöttem az összes nyarat. Ahogy vége volt az bölcsinek/óvodának/iskolának, már indultunk is, és egészen addig ott voltunk, amíg be nem csöngettek újra a következő évfolyamra. A nagy kertben mindig volt munka bőven, és én örömmel segítettem. A haszonnövények, gyümölcsfák, szőlők mellett virágoskertünk is volt. Az alapozás tehát meg volt, nagymamámtól igen sokat tanultam. Gyakran hívom fel ma is, ha valamit nem tudok pontosan. Így volt ez tavaly is, mikor kiültettem a paradicsom palántákat, és akkor is, mikor befőzéshez készülődtem.
Természetesen nekem is nagy vágyam, hogy saját kertben folytathassam ámokfutásomat, ám addig is szerencsésnek érzem magam a balkonunk miatt, ami kicsit pótolja a kertet, és sok lehetőséget rejt magában. Ez lesz már a 3. évem, hogy ezzel foglalkozom, és a kezdeti buktatók után lassan kialakul, mit, hogyan kellene csinálni. Idén már a design része is foglalkoztat, egy kellemes pihenő sarkot szeretnék kialakítani a növények között, hogy nyáron úgy érezhessük, mintha a kertben üldögélnék. Igyekszem majd itt is megosztani az ötleteket, lesznek erről is tehát posztok :)
Továbbá tervezek egy írás sorozatot a fűszernövényekről, paprikákról, mindenféle tudnivalóról, praktikákról, vagyis kicsit bővül az informatívabb oldala is a dolognak. Lesz még a tervek szerint több recept is, hiszen igazából minden nap főzök, és minden nap mást, ha tehetem, saját fűszernövényeket, paprikákat használok. A két hobbim itt kapcsolódik igazán össze. Lesz szó tehát ízekről, színekről, illatokról is, és ugyebár szükség lesz egy alapvető, ám annál hasznosabb információkat tartalmazó cikkre is a balkonkertészkedésről :) De ne szaladjunk ennyire előre, mert mára egészen mást terveztem! Kezdjünk is hozzá!


Általában minden tavasszal megkezdem a kertészetekben a szokásos Canossa-járásomat, nem lesz ez másként idén sem. Természetesen nem csupán egyszer járok ilyen helyekre, általában télen is van egy-egy kiruccanásom, de akkor ugye túl sok érdekes nincs az ilyen helyeken. Speciel télen a balkonomat pihentetem, mint a jó magyar ugart szokás :) (ha jól tudom, szokás. volt legalábbis. na mindegy, ebbe ne menjünk bele). Tehát nálam téli növények nem kapnak helyet, ahogy River Cottage főhőse mondaná: ami nem hoz hasznot számomra, annak nincs helye a kertemben. Ezzel valahol én is így vagyok, túl kicsi a helyem ahhoz, hogy felesleges dolgokkal töltsem meg. Ritka kivétel párom egy-egy növénye, amit ő gondoz. Lelke rajta, a virágok szépek, imádom őket, de egyelőre még nem foglalkozom behatóbban velük. 
Tehát ebben a posztban a mai túrámról akartam írni igazából, majd persze beszámolok a többiről is más posztokban. 
A mai célállomás a Baumax volt, ez volt hozzánk a legközelebb, és mivel földre volt szükségünk, ez kézenfekvő volt, dacára annak, hogy az árai...khm, hogy is mondjam, nem a legjobbak a piacon. Mellesleg azért elég morbid szerintem, hogy zacskózva vesszük a földet, nem? Milyen jó kis üzlet már, eladni a virágföldet a városlakóknak, nem kis összegekért (csak jelzem, hogy tavaly személy szerint több ezer forintot költöttem földekre és kókuszrostra. Ennyit a business-ről), gondolkodom is, hogy szakmát váltok :D 
Na, ahogy az lenni szokott, nem csak földet vettünk, hiába, a tavasz kezdete a legtöbb hobbi kertésznek egy nagy érvágást jelent, főként, ha balkonon zajlik az ámokfutásod, ha van kerted, ott legalább alapvető dolgok a rendelkezésedre állnak. Gondolok itt például arra, hogy tavaly nagyon megszenvedtünk az ökörparadicsommal, mivel ugye jó tulajdonsága, hogy nagyra nő, itt meg azért nincsenek mindenféle karók elszórva, hogy legyen mihez kikötözni. Jelzem, a Baumaxban erre is gondoltak, ha hajlandó vagy megfizetni az árát, vihetsz haza hosszú rőzsét vagy mi a bánatot, aztán kötözködhetsz (ill. kötözhetsz), lelked rajta, éljenek a városlakók :) (nem mellesleg, halkan jegyzem meg, hogy az ökörparadicsom projekt dugába dőlt ugyebár, nem erkélyre való fajta :))
Röviden tehát a Baumax általában az utolsó, ahová szeretek menni vásárlási céllal, szinte mindent, amire onnan van szükségem, megvehetek máshol olcsóbban. Mondjuk a tavalyi málnatő vásárlás jó vétel volt, kifogtam egy akciót, az már más kérdés, hogy málnám végül nem lett, ez az én hibám, ez van. Kaspó, cserép és társai egyenesen a rablás kategóriába tartoznak, tápoldat címszó alatt az elsődleges (és talán egyetlen) célcsoport a virágtermesztők lelkes hada, zöldségtermesztéshez idén egyetlen ilyen terméket találtam, az is univerzális néven fut (gondolom olyan is), és kétszer annyiba kerül, mint a már jól bevált, általam is használt márka. 
De, hogy valami jót is mondjak...várj, gondolkodom...még mindig...na jó, egy eszembe jutott: spec nekem közel van. Ennyi. Ja, nem, van még valami! Hát de tényleg, majdnem elfelejtettem, pedig tavaly úúúúgy örültem neki, hogy vettem is három csomaggal: fehér, műanyag, kedved szerint firkálható kis jelző lapocskák, pálcikák vagy mifene azért, hogy tudd, mit hova ültettél. Vagy hova mit ültettél. Ennek azért örültem, mert tavaly nagyon kerestem mindenhol, és ahol lehetett kapni, ott botrány volt az ár/mennyiség arány, viszont a Baumaxban egy csomagban ötven darab van, és azt hiszem (nem biztos) 600 ft volt/ csomag. Ám azért vigyázz az alkoholos filccel, nekem még idén gondot okoz lemosni a tavalyi feliratokat :) 
Most pedig olyan leszek, mint egy rossz krimi vagy sorozat befejező narrációja :) A folytatásban: jön, jön, jön!!!!! Amit az Oázisról tudni érdemes :) 
Addig is: kalandra fel, ragadjatok lapátot, és ültessetek, hogy gyönyörű, zöld környezetben élhessetek. Még akkor is, ha csak egy aprócska erkélyetek, egy szabad polcotok, sarkotok vagy épp egy kertetek van :) És vigyétek a gyerkőcöket is, élvezni fogják :)

2 megjegyzés:

Tetszik a hozzáállásod, idén tavasszal én is új lelkesedéssel és új bloggal rukkolok elő... :D Sok sikert az idei szezonhoz.

 

Megjegyzés küldése